Japán építészet a buborék előtt és után

Irimiás Balázs

Filmek: A Nakagin kapszulatorony: japán metabolista remekmű a pusztulás szélén (Yamazaki Rima, 2010, 58’), Beillesztett terek (Damien Faure, 2012, 50’)
Március 8., szombat – 21:00

A Nakagin kapszula olyan építészeti ikon, hogy még az is ismeri, akinek a metabolizmusról csak a saját gyomorműködése jut az eszébe. Ha a nevét nem is, de az autópálya íve mellett megbúvó 3 dimenziós dominókat minden tokiói fel tudja idézni. A japán építészetet a világ térképére felhelyező és azóta is ott tartó mozgalom – a metabolizmus – erőssége épp az a fajta közösen gondolkodás, közös jövőkép és közös álmodozás az épített környezetről, amit a világháború utáni újjáépítési lázban – talán épp a kapkodó tömeges szociális építkezések építészeti igénytelenségére reagálva – kelt életre néhány jövőbe látó építész. Az ilyen jellegű vizionáriusi teljesítmény a legtöbbször papíron marad, hacsak nem olyan időszakban születik épp, amikor a gőzerővel zakatoló gazdasági növekedés nagyobb teret enged a nyújtózkodásnak. Nem véletlen, hogy a metabolista vízióra a japánok után az olajállamok haraptak rá leginkább, de a legtöbb gyakorlati megvalósulása a Japán szigetekre korlátozódik.

Ezt a 60-as években induló korszakot a mai napig világszerte hivatkozzák a legjobb építész-teoretikusok, ritka ugyanis, hogy merész és tapasztalt építészek egymást megtermékenyítve, közösen adják ki megalomán álmaikat. A metabolizmus filozófiáját legjobban tükröző megépült objektum, a mozgalom legfiatalabb tagjának, Kurokawa Kishonak az agyszüleménye, aki annyira hitt az épület működésében, hogy a gazdasági ésszerűséget és a karbantartás nehézségeit figyelmen kívül hagyva követett el mindent azért (pl. 8 kapszulát megvásárolt), hogy a lakóközösség ne szavazza meg a ház lerombolását. Most, hogy az épület lebontása reális veszély, a film több emberi nézőpontból tárja elénk a történetet, aminek a végére a legkevesebb amit ígérhetünk az az, hogy a megrögzött műemlék-pártiak is el fognak játszadozni a lebontás gondolatával.

Határmezsgyék

Az élettér kiterjesztése a közterekre, a köztér használatbavétele, itthon is aktuális témává vált az elmúlt években, de Japán az az ország, ahol a népsűrűségből, kulturális gyökerekből, világszemléletből fakadóan már régóta megkerülhetetlen jelenség. Felfutását azonban nem a tomboló buborék-korszakok, hanem épp az erőforrások hatékony felhasználására késztető takarékos korszakok szokták generálni – mint a jelenlegi.

A francia dokumentumfilm az elméletileg nem is létező, a gyakorlatban azonban mindig is funkcionáló köztes terek, zugok és foghíjak szakértő japán építészei mellé olyan területekről is felsorakoztatnak hitelességet alátámasztó figurákat – mint az önképzőkörös inszektológus, az ornitológus, vagy a tesitanár – akik mind ugyanazt mondják, a határmezsgye izgalmas és akkor is számolunk velük, ha éppen nem is tudunk róluk. A kerékpárparkolónak már alkalmatlan, lehetetlen méretű helyekre többszintes lakásokat tervező kortárs japán építészek garmadája nyilatkozik a filmben, mint a Bow Wow műhely vagy a Life&Shelter alapítója, akiktől senki nem vár kevesebbet, minthogy átélten tudjanak saját megszállottságukról nyilatkozni, hiszen nagyágyúnak számítanak a témában. Az elhanyagolt terek fontosak, a hiányzó kamránk darabjai, tessék megnézni, aktuálisan szép alkotás.