A lakhatás kérdése az elmúlt években a nagyvárosi viták középpontjába került. Miközben egyes városokban az emelkedő lakásárak kiszorítják a központi területekről a közepes és alacsony jövedelműeket, a helyi közösségek különböző módszerekkel válaszolnak a folyamatra. Miközben egyes lakók önvédelmi közösségekbe szerveződnek, mások üres területeket foglalnak el vagy vásárolnak meg, és alakítanak újszerű lakóközösségekké. Filmjeink szereplőit számos tényező akadályozza: a hatalomnak és az ingatlanspekulációnak való kiszolgáltatottság, a szomszédoktól való félelem, a döntéshozatal és a közösségi élet hétköznapi nehézségei.

Telepi álmodozás (Andrea Luka Zimmerman, 2015, 84’)
Christiania, egy társadalmi kísérlet 40 éve (Robert Lawson, Richard Jackman, 2014, 76’)
Belső kert (Marika Pecháčková, 2014, 34’)
Élet a koporsógyárban (A. Dworschak, M. Rieper, C. Schmauszer, 2013, 48’)

Az építészeti piac átalakulása és a gazdasági válság során egyre nagyobb szerepet kapnak az önszerveződő, közösségi építészeti projektek. Építész-kollektívák és építőtáborok szerveződnek, amelyek gyakran hivatalos megrendelők nélkül, közösségekkel együttműködve, a helyi igényeket felmérve dolgoznak, talált anyagokat újrahasználva és a munkafolyamatokba önkénteseket bevonva töltenek meg élettel városrészeket. Filmválogatásunk olyan kezdeményezéseket mutat be, amelyekben az épített struktúrákról és tárgyakról az újraértékelt terekre, az együtt létrehozott helyzetekre, az építés, alkotás folyamatára és szakértelmére kerül a hangsúly.

A Maker mozgalom (Mu-Ming Tsai, 2014, 66’)
H2T (Fabio Petronilli, 2014, 19’)
Ha te építed (Patrick Creadon, 2013, 86’)

A modernista városépítészek a hétköznapi élet megrendíthetetlen kereteit kívánták létrehozni, de ez az ambíció a huszadik század második felére lényegesen meggyengült. A hétköznapi élet megtervezése helyett az építészek egyre több helyet adtak a változásnak, építészeti válaszokat keresve arra a kérdésre, hogy miként lehet az igényekkel együtt változó városi struktúrákat létrehozni. Míg a japán metabolisták a város organikus növekedésének építészeti struktúráit kívánták megalkotni, a kortárs megapoliszok építészek nélkül növekednek tovább, lakóik formálják őket: filmjeink a folyamatosan változó nagyvárosokról, a változás építészeti és nem építészeti eszközeiről szólnak.

A metabolizmuson túl (Stefanie Gaus, Volker Sattel, 2014, 41’)
Mikrotópia (Jesper Wachtmeister, 2013, 52’)
Mumbai: nagyváros nyomás alatt (Markus Kneer, Daniel Schwartz, 2014 ,15’)
Gran Horizonte: egy nap alatt 80 világ körül (Martin Andersson, Daniel Schwartz, 2014, 45’)

Bár általában a vidámparkok a városok perifériáin helyezkedtek el, szerepük abban mégis központi volt, hogy számos tekintetben előrevetítették a 20. század showbiz városait és 21. század témaparkjait. Egyes városokban a hagyományos vidámparkok régen hanyatlásnak indultak, máshol viszont egész városrészeket foglalnak el, néha önálló, városon belüli városnak álcázva magukat. Filmjeink díszletvárosokon, témaparkokon és a kortárs tájépítészeten keresztül mutatják be a vidámparkok formaváltozásait.

Elhagyott színfalak (Rä Di Martino, 2012, 9’)
Nantes szigetének gépóriásai (Dominique Deluze, 2013, 52’)
Szegény ember bolondsága (Micropunta, 2009, 58’)
Kétszeres boldogság (Ella Raidel, 2014, 74’)

Sok modernista tervező gépészeti szerkezetként tekintett a városra, feladatukat az emberek, a tárgyak és az energia szabad áramlásának megteremtésében látva. A 20. század nagy modernizációs hullámai autópályákkal, hidakkal, felüljárókkal rajzolták újra a hagyományos európai városokat. A százéves római külváros fölé magasodó Tangenziale vagy a London és Amszterdam köré csomót kötő M25 és A10 azonban nem egyszerű infrastrukturális elemek, hanem sajátos történetek, helyzetek, nézőpontok megtestesítői is, ahogyan egyik filmünk fogalmaz: „mérgező építészeti terror”.

Nem tervezett hatás (Richard Raber, 2012, 4’)
Felüljáró (Emanuela Liverani, 2014, 6’)
A körgyűrű (Daryl Mulvihill, 2014, 8’)
London Körpálya (Christopher Petit, Iain Sinclair, 2002, 77’)
Rövidfilmek – Túlépítve és befejezetlenül (91’)
—— Fél életek (Amy Lunn, 2014, 3’)
—— Lazika, a szellemváros (Mariam Natroshvili, Detu Jintcharadze, 2014, 6’)
—— Kiállított otthon (Laura Engelhardt, Nina Gschlößl, 2014, 18’)
—— Házak mindenkinek (Gereon Wetzel, 2013, 54’)
—— Megfelelő (Sinem Serap Duran, 2011, 10’)

Három évvel ezelőtt indítottuk útjára a régió filmterméséből válogató Közép-Európai Építészeti Filmcserét, a program az évek során jelentős gyűjteménnyé nőtte ki magát: válogatásunk e gyűjtemény legújabb darabjait mutatja be. Olyan kelet-európai történeteket ismerhetünk meg, amelyek mindenkinek ismerősek, és egy távolabbról érkezőnek talán nem is érthetőek. Hogyan lehet az, hogy nem bízunk a szomszédainkban – akiket nem ismerünk, és ők sem akarnak ismerni minket – annyira sem, hogy közös ügyeinkben együtt járjunk el, vagy azt, hogy mit jelent egy évente csupán egy ünnepen használt köztér? Közös témánk az is, hogy milyen építészeti aspektusai voltak a rendszerváltásnak: sosem látott bankok nőttek ki a földből; határok, határállomások tűntek el; ikonikus kommunista épületek, köztéri szobrok és dizájnok váltak funkciótlanná vagy kínossá egyik napról a másikra. Furcsa, egyben nagyon is ismerős, önreflexív és vidám történetek szomszédainkról.

Kővé vált emlékek (Paula Ďurinová, Petra Burzová, Jíři Majer, 2013, 11’)
Neon (Eric Bednarski, 2014, 52’)
Rövidfilmek – Kelet-európai mesék (100’)
—— Kishatár (Lisbeth Kovacic, 2014, 25’)
—— A pénz templomai (Jana Pavlová, Martin Hrubý, 2013, 31’)
—— Üdülő (Martin Hrubý, 2014, 24’)
—— Superjednostka (Teresa Czepiec, 2014, 20’)

Az építészeti filmek klasszikus műfaja a portréfilm. Építészek portréi helyett azonban idén épületek portréiból válogatunk: Herman Hertzberger iskolaépületeitől Hans Scharoun berlini hangversenytermén, a Pompidou Központon és brutalista mesterműveken keresztül a norvégiai Halden börtönéig olyan egyedülálló épületeket mutatunk be, amelyek fontos szereplőivé váltak lakóik, használóik életének.

Az iskola mint város (Moniek van de Vall, Gustaaf Vos, 2012, 50’)
Túlságosan régóta (Callum Cooper, 2014, 4’)
Barbakánia (Ila Bêka, Louise Lemoine, 2014, 90’)
A kultúra katedrálisai (Wim Wenders, Michael Glawogger, Michael Madsen, Robert Redford, Margreth Olin, Karim Aïnouz, 2014, 165’)