A Filmre Vitt Város kurzus a BME-n

Időpont: 2014. szeptember 12. és október 23.
Helyszín: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszék

A Budapest Építészeti Filmnapok a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztika Tanszékével együttműködésben építészeti filmes kurzust hírdet. A kurzus során a hallgatók az építészeti film műfaji jellegzetességeit, illetve az építészeti és város témájú dokumentumfilmek készítésnek sajátos módszertani alapjait sajátíthatják el. 

A kurzus tematikája – a Velencei Biennálé témájához kapcsolódóan -, a modernista építészeti örökség filmes bemutatásának lehetőségei. A kurzus során készített rövidfilmeket október 23. és 26. között a Biennale Sessions keretében mutatják be hallgatók Velencében.

A kurzus oktatói: Kádár Bálint, a KÉK elnöke, a BME oktatója, Trencsényi Klára dokumentumfilmrendező

Meghívott előadók: Kovács Dániel és Polyák Levente, a KÉK kurátorai, A Levetett modernitás – A modernizmus konfliktusteli emlékezete című, a Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás pályázatának szerzői.

A kurzus szakmai tanácsadója: Jord den Hollander építész, filmrendező a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál igazgatója, aki több évtizedes oktatói tapasztalattal rendelkezik a témában (Design Academy Eindhoven, Architecture Academy Asmterdam, London Film School, Film Academy Amsterdam, Akademie der Künste Berlin).

A kurzus linkje: http://www.urbanisztika.bme.hu/velencei-workshop/ 

A kurzus a Nemzetközi Visegrád Alap támogatásával valósul meg. 

visegrad_fund